Corel kezdőknek.






Corel PaintShop Pro
szerkesztő



Képet és a leírást saját képtáradként nem használhatod fel és nem viheted az engedélyem 
nélkül másik web oldalra. Köszönöm.
Ezt az oldalt azért hoztam létre, hogy segítséget nyújtsak egy  komolyabb szerkesztő
megismerésében.
 Ajánlom azoknak, a szerkesztőknek, akiknek  már van jártasságuk  a szerkesztésben és egy 
magasabb szintű szerkesztővel kívánnak dolgozni.
Mindenképp kihívás egy professzionális panellal rendelkező szerkesztő, ugyanakkor  technikailag
is más felépítésű  egy Corel program, mint egy kisebb tudású  társa.
Nem szabad elkapkodni, siettetni a folyamatot. Igencsak hosszadalmas és
türelmes munkát igényel ennek a kiváló szerkesztőnek az elsajátítása.
----- 
Pár dolgot fontos szemelőtt tartani:
Ne akarj mindent egyszerre megtanulni.

Fokozatosan haladj előre az ismeret anyaggal.
Kezd az alapoktól.
Ismerd meg a szerkesztőd működését.
Ebben fogok segítek most Neked.
-----
Minden Corel képszerkesztő egyformán működik.  Több, kevesebb
eszközök kivételével az asztala is megegyezik 
 nagyobb számú szerkesztők csupán pár dologban térnek el egymástól,.
Az eltéréseket  most helyszűke miatt nem tudom bemutatni.
Kimondottan a szerkesztő alapjaira korlátozom az
ismertetőmet.
Kezdeném a sort a Corel X verzió számú szerkesztővel.
Bevallom ez a kedvencem s ha lehet ezen dolgozom.
Ezt mutatom be bővebben, innentől már könnyű út vezet  a" nagyok" felé
Miután lementetted és kinyitottad a szerkesztődet, ezt látod.

Szerkesztő asztal.
Az ikonok csak abban az esetben látszanak, ha  réteget vagy képet hívsz be a szerkesztődbe.


Itt születnek meg a remekművek.

Feltöltött pluginokkal, maszkokkal, patternekkel, tubusokkal, a képek színezésével, árnyékával 

jönnek létre a gyönyörűségek.



Az alábbi képen már réteget( új lap kértem . A jobboldali  réteg palettánál látható az üres réteg.

Erre fogsz rajzolni.
Az új lapot ( átlátszó) látható  a szövegeimmel az asztalon.

Nos most ismerd meg a szerkesztőd fontos elemeit az alábbi képpel.



- Új lap kérés

Kétfélét lehet. Átlátszót és fehéret.

Amennyiben fehér lapot kérsz be az új képedhez:  Background  lesz az alsó réteg

Az átlátszó új lap viszont  Raster 1
( Lásd lejjebb)
Benyitásával beállíthatod  a  leendő képed méretét.

A kész px alap csakis a Corel X -s programra vonatkozik.



Nagyon fontos, hogy minden gradients, kellék...írás, kép ..stb..új rétegre  kerüljön.
Vagyis  ezt az üres réteget beöntöm a bödön segítségével  színnel( a képen kék és png-t vagy 
Brush ecsetet helyezek rá, ... előbb új réteget kell kérni.
Így.
- Layers  - Raster New Layers..
Próbálgasd, ismerkedj.
Érdemes elidőzni a képeknél, mert sokat tanulhatsz belőle.



Összehasonlításképpen ide teszem a CorelX5 majd a Corel X6 szerkesztő asztalát.

Az előbbi szerkesztővel  Molnár Irén kedves Barátnőm, Inci  segített ki. Ő dolgozik Corel PaintShop Pro X5 .-l
Ezúton is hálásan köszönöm a segítségét.



Ezen a képen az asztal látható a szükséges ikonokkal és a letett képtárral

A réteg palettánál megfigyelhető az átlátszó új lap. Raster1  jelöléssel.

Szerkesztő Barátnőm - köszönöm a segítséged- egy gradientet is adott szemléltetőnek.

Jobboldalon kék és fehér  színes négyzetet látni.  Mehdi plugin egyik filterével.

Gradientet állított be mintának az asztalán.

CorelX5 nél már változás van. 3 szerkesztő panel látható a fejlécen.Pirossal jelöltem.

Manege: Rendezés

Adjust: Beállítás

Edit: Szerkesztés

A szerkesztő asztalt minden szerkesztő másképpen állítja be . Ki hogy szereti
.
Ez már Corel PaintShop ProX6

Lecke író Barátném, KJ Ildikó küldte  a X6  szerkesztő asztalát, s benne egy félkész 

lecke képével.

Hálásan köszönöm Ildinek a szemléltető képet.

Mint a Corel X5 a Corel X6  is,  3 szerkesztő panelból áll a munka asztala, de csakis az EDIT -n


dolgozunk.( Sárga színű.

 Mindig az színeződik be, amelyiken dolgozol.)

Ezen folyik a szerkesztés a nagy munka.

Egy készülő kép menetét a rétegek sokasága adja. ( jobboldalt)

Jó szemléltető Ildikó  alábbi képe. 



Ismerkedj , lépkedj bátran ,lásd mi mire való.

A szerkesztő asztal színén  is lehet változtatni.  View - Workspcace Color al.


-Fekete- vagy világos szürke.

Corel X8 -s szerkesztő

Ennél már nagyobb verzió számú szerkesztők is vannak, de én ezzel dolgozom. Bevált.

A munkaasztala, mint látható nem tér el a többitől. Ami nem látható a képen, hogy

  számos kiegészítővel rendelkezik  s ezáltal nagyobb tudású  a program.

Így néz ki a szerkesztő asztalom.

Beállítása a Palletes lenyílló ablakában látható. Csak ki kell pipálnod.


A pici nyílnál az x -t bezárod akkor a képtárad becsukódik és nagyobb lesz a felületed rajzolni.

Pár szót a 3 panelról.

Edit
Erről már írtam fentebb és az alábbit is láthatod.



Manege

A számítógépeden talált eszközeidet, kiegészítőidet rendezi sorba.

Olyan mint egy raktár mindent megmutat, amire rá klikkel- sz.

Nálam az Asztal van bekékülve. Az ott talált képeimet mutatja.

Amennyiben a sárga mappa melletti nyílra  klikkelek ,megmutatja az asztalon lévő mappáimat is.

Ki sem kell lépni a programból.

Egy klikk- ki van fehéredve a kép - Edit -l jelenik meg a kép.


Adjust
Baloldalon a kép szín összetétele és a fény erősség szabályozását állíthatod

Jobboldalon  az Emboss több erősségével kísérletezhetsz.




Materials - Color


Az egyik legfontosabb kellék. Gazdag tartalommal rendelkezik, amit Te magad is

hamarosan megismersz.

Color- színeinket innen nyerjük és kavarjuk.

A két nagy négyzet. Felső: Foredround.

                               Alsó :Background

A fekete  kétágú nyíl  a színek felcserélhetőségére  ad lehetőséget.

Ezek színeivel rajzolunk.

A két piros nyíl (Fenn) 2 szín feloszlásra mutat.

Lehet válogatni melyikből szeretnél színt venni.

Az alábbi illusztráción már felcseréltem a két színt., hogy szín palettát tudjak mutatni.

A fekete ugyanis nem ad szín skálát.

Felül a piros van


Ám ha  a felső négyzetre klikkel- sz Piros szín)  a következő kép jelenik meg.


Ez a Mterial Properties.

 Ebben a panelban  4 kelléktár  található.

 Mind fontos szerepet játszik a szerkesztésben.

Ezt a négyet jegyezd meg.

Lejjebb még írok a háromról 

Tehát a Colornál tartok. 

 Ez az ablak a szín kódját is megadja a  kiválasztott színednek.




Bödön


...és itt a Bödön eszközünk. Sokat dolgozik.

Az egérrel klikk rá, hogy aktiváld. Klikk a képedre  és máris színes az üres réteg palettád.

Minden esetben a felső szín a beöntő szín.

Legyen az Gradient, Texture, Pattern vagy csak egy sima szín,.. mint jelen esetben.


...egyszerű piros.



Gradient

Csodás alap  produkál ható vele.

A gradienten belül is 4 kombináció található

Linear- Rectangulár - Sunburst - Radial.

Alulról felfelé

 Radial
 jelen esetben ezzel van a gradient beállítva.

 Pirossal jelölve




Illusztrációm azt mutatja hogyan lehet beállítani a gradientet.

 A számok változtatásával más beállítást, mintát  kapsz.

A pipát kiveszed, megfordul a szín árnyalat is

 Amennyiben kész a beállítás OKÉ-d le.

 Rögvest  a Materials felső négyzetébe kerül. 

Íme.





Bödönnel kiöntöd csodásan szép alapod vagy képed lesz. 


A beállított gradienst, ha nem jelenik meg a felső négyzetben , megtudod keresni a Gradienst

kelléktárban.

 Mindig a Foreground. -t jelöld ki és oké . Megjelenik. Kép.


 Sumburst 

Számos beállítással lehet variálni a kombinációs ikont.

 Ilyet is lehet.





Rectangularar.


Ennél is  megannyi  variáció lehetséges.




Linear

Számos web oldalakon kész gradienteket lehet találni.

Azokat  belehet importálni a gradient mappába.( Erről -Tippek- Ötletek -él írok.)

Így kész gradienttel is Tudsz dolgozni, ha azzal szeretnél.

Jó néhány beállítás közül csak egy példa.


Selection Tool  - Rectangle

Itt találod.





Azért emeltem ki a rajzeszköztárból, mert sokat dolgozunk vele. Szabunk, vágunk, kijelölünk .

2 példa.

1.) ez a  tájkép tetszik, ezért új képként kivágom


- Selection Tool-l körbejelölöm...lásd: kép




Edit - Copy - Edit - Paste As New Image

Íme az új kép.!



..és  az Ellipse-l

Ezzel a kijelölő eszközzel a közepétől indulj kifelé

- Edit - Copy - Edit - Paste As New Image


...és itt van!



Ám ugyancsak fontos kellék a felette lévő nyíl ikon:

Pick tool ( mozgató, forgató  eszközünk)




Change to Target

Festőecset 

Ezzel az ecsettel bármit áttududsz színezni.

 A materials palettánál itt is a felső szín a domináns.

Példának legyen ez a rózsa.

Sárga rózsára van szükségem.

A színt kikerestem hozzá.



Átfestve sárgára.

 Radír


Nagyságát , formáját lehet állítani. Erről többet nem is kell írnom.

 Mindenki számára világos mire használjuk


Pen Tool 

Érdemes ismerkedni vele . Keretre, dekornak  díszítő elemnek használható.

A szerkesztő egy-két eszközt alapból is tartalmaz. Bővíteni lehet.

Itt helyezkedik el.



Itt pedig az eszköz tárolóját találod.



Itt egy érzékeltető kép pár rajzmintából.

Ha kreatív vagy gyönyörű dekorokat  varázsolhatsz a készülő képedre.




Preset Shape Tool.

Különleges rajz eszköz.





Képtárába  a formákat fájlként lehet bevinni.

Számtalan   oldalon lehet Shape formákat  találni, letölteni.

Legtöbbet a Ractangle eszközt van használatban.

Itt találod az eszköz tárát.

Amint az ikonra klikkel- sz a fent lévő menü sorában  lenyitható a kelléktára.





Könnyítésként Rectangle és a Hexagon eszközt használtam.

Illusztációm szerint ismerkedj meg vele.

Vector rétegen rajzol, amit  később át kell alakítani Raster réteggé.

Lehet bátran variálni.

Egyszerű példa:






 Text Tool 

ezzel írunk.

Alapból is van a gépünkön több betűtípus, de szebbnél szebb Fonts- betűtípus található a

web oldalakon,amit menteni lehet a gépünkre

Számítógép- C. meghajtó..- Windows - Fonts- ba

Épp milyen típussal szeretnénk írni, azt  menü sorában Font:  választható ki. Size. méret- állítható



Menüsorában itt találod és választhatsz a Font -k közzül.




Ennyit röviden. Sok mindenről írhatnák még, de a tár helyem sem véges.

Remélem segítségedre  leszek  ennyi  ismertetővel is.

Tanácsolnám, de  nem muszáj megfogadni.

Amennyiben egy képet  Tutorial után is el tudsz készíteni, - mindig  a legegyszerűbbel kezd.

Törekedj arra, hogy minőségi képek kerüljenek ki a kezed alól
A képed Téged minősít.
Legyen ízléses, összeillő színekkel

Ehhez kívánok kellemes tanulást, kitartást és kreativitást.

Amennyiben nem  értesz valamit , írj nekem. Segítek.